2. Fejezet: Lehull a lepel

- Brooke...? - hallom Liam hangját. - Tényleg te vagy az?
- Ne kezd el azt, hogy te végig tudtad, hogy te azonnal felismertél - nevetek fel keserűen.
- Azt hiszem magatokra hagylak benneteket. Fent leszek, csajszi - adott puszit arcomra Selena. Bólintottam, majd amint felment, felvont szemöldökkel néztem egykori barátomra.

 

Persze Niall-ék is remekül remekül időzítettek, és megjelentek a lépcső tetején, jókedvűen, vidáman, majd meglátták barátjukat és aggódva ránéztek. Jó, bevallom Liam egy kicsit lesápadt, de annyira nem vészes.

- Nyomjunk egy Restart-ot, haver? - kérdezte Harry, majd mikor Liam nem válaszolt újra megszólalt. - Mi a baj?

- Ő Brooklyn - ennyi. Két szó. Ennyit mondott, mintha Louis-ék ebből értenék.

- Igen, haver tudjuk. Már elmondta párszor, hogy Brooklynnak hívják - mondta Louis.

- Nem így értettem - túrt idegesen a hajába. - Emlékeztek Brooklyn Wolf-ra? Tudjátok, aki a legjobb barátom volt...

- Na jó én mentem. Ha befejezte a drámázást, szóljatok.

- Ő az - fejezte be L. Az L a beceneve volt amíg barátok voltunk. Ennyit hallottam belőle mert már kinn is voltam az ajtón. Pár perc múlva hallom az ajtó nyílását, majd lépteket - nem egy emberét -, majd ismét ajtócsukódást. Hátranéztem és megláttam a fiúkat, akik fürkésző szemmel figyeltek engem.

- Folytathatjuk a munkát? - kérdeztem tőlük. 

- Először is, tényleg te vagy az a Brooklyn? - tért a tárgyra Harry.

- Ja - vontam vállat. Úgy tűnik a fiúk meglepődtek.

- Megváltoztál - remek ténymegállapítás, köszönjük Louis.

- A másik - folytatta Harry. - mért nem szóltál nekünk.

- Nem tartozom magyarázattal az öntelt, felszínes seggfejeknek - mondtam enyhe dühvel a hangomban.

- Ránk gondolsz?

- Bravó, Zayn - tapsoltam gúnyosan - Ezt, hogy tudtad kitalálni?

- Nem kezdhetnénk újra? - Kérdezte L. Mit képzel? Azt hiszi, nem tudom, hogy csak a külsőm miatt akarja újrakezdeni?

- Majd ha fagy - mondtam hidegen, távolságtartón - nem folytathatnánk a munkát? - néztem az ajtóra, majd el is indultam felé, de amikor Liam mellett mentem volna el megfogta a karomat, mire hátranéztem rá. 

- Részvétem Ellie-ért és Paul-ért - hogy nem sül le a képéről az a sok bőr. 

- Ki ne merd mondani a nevüket - sziszegtem összeszorított fogakkal.

Mondanom sem kell milyen nehezen jutottam be a házba. És a kérdezősködés sem maradt abba. ,,Mi történt veled azóta?" ,,Hogy érzed magad" ,,Miért nem írtál" stb. de aztán Liam kiverte a biztosítékot.

- Miért nem üzentél a szüleid halálakor? - és még ő van felháborodva.

- Mért tettem volna?! A külsőm miatt dobtál el. Mért szóltam volna?! - a következőben a hangom fenyegetőn mélyült el - Jól jegyezd meg Liam Payne! Nem bízok benned, nem is fogok. Tíz évig voltunk legjobb haverok, mindent megbeszéltünk. Aztán te is színpadi bohóc lettél akit csak a külső érdekel. Egyáltalán nem lett volna megnyugtató a jelenléted amikor anyát elvesztették a műtőben vagy amikor apának a megroncsolódott testét kellett azonosítanom.

- Brooke...

- Tűnjetek innen! - még mindig azon a mély hangon beszéltem egyre több dühvel, mikor egyszer csak nyílt az ajtó és egy lány lépett be rajta. Szenvedélyes csókkal köszöntötte Liam-et, ebből tudtam, hogy ő Sophie. Remek már csak ez kellett. - Neked szokásod idegenek házába benyitni kopogás nélkül?

- Velem te ne beszélj így! Én híres ember vagyok.

- Egy a sok közül - vontam vállat - Nem érdekel, ki vagy, az viszont már sokkal jobban, hogy engedély nélkül járkálsz a házamba.

- Elismétlem: én híresség vagyok, te meg egy ember a béka segge alatt aki...

- Sophie! Állj le! - hallom Selly hangját.

- Te meg mit keresel itt, Selena? Nem tudtam, hogy már mindenféle ribikkel lógsz - vigyorgott Sophie.

- Selly kivételével mindenki húzzon el a házamból! - ordítottam el magam.

- Majd pont azt csinálom amit de mondasz - nevetett fel megvetően. 

- Pontosan - bólintok. - Vagy elmész a házamból, vagy erőszakkal raklak ki színpadi ribi. - felakart pofozni, de elkaptam a kezét mielőtt elérte volna az arcomat. - Tűnj innen! - raktam ki erőszakkal, majd a fiúkat is kitereltem, akik döbbent tekintettel néztek rám, és becsaptam az ajtót.

- Eskü egyszer még beverem a képét ennek a lánynak - mondtam Sellynek. 

- Nem akadályozlak meg benne - ekkor meghallottam a csengőt.

- Tűnjetek el fiúk a színpadi ribivel együtt! - kiáltottam ki, mert azt hittem ők azok. Újra megszólalt a csengő, itt már idegesen nyitottam ki, de nem a fiúk álltak kint. Legalábbis nem azok a fiúk.

- Öhm... akkor menjünk el? - kérdezte a BTR-ből Kendall.

- Jaj, bocs! el is felejtettem, hogy mára titeket is várlak. Ne haragudjatok! Nem nektek szólt az előbbi hanem a One Directionnak és Liam színpadi ribijének - kérdtem tőlük bocsánatot, miközben megöleltem őket. Ők az egyetlen fiúbanda akik  nincsenek elszállva maguktól, sőt James Maslow még viccesen is nagyképű. - Ja! Nem tudom, hogy be kell-e mutatnom titeket, de mivel az illem ezt mondja ki, így hát: Selena ők itt a BTR tagjai, Kendall, James, Carlos és a mi kis Einstein-ünk, Logan. Srácok, ő itt Selena Gomez. - mutattam be őket.

- Helló!

- Sziasztok!

És kezdetét vette a munka. A srácokkal elszállt minden feszültségem, dühöm, és már csak a jókedv maradt.

1. Fejezet: Ha banda van a házban, fogd be a szád

Másnapra már összegyűjtöttem pár ruhadarabot, hogy lássam milyen a stílusuk. A srácok már fél kilenckor jöttek az irodába.
- Szia, Brooke!
- Hello!
- Mizu?
- 'Reggelt! - köszöntek a srácok.
- Sziasztok! Mindjárt kezdhetjük is, csak megkérdezem Charlie egyik titkárnőjét, hogy hova vitték a ruhákat. Oké? - épp jókor nyitott be Katy, az egyik titkárnő.
- Szia, Katy! Hova vitték a ruhákat?
- Szia, Brooke! A ruhákat a házadban vannak.
- Mi van?! Mért vannak a házamban?! - tudom lehetetlennek tűnik de nem ordítottam. - Egyaltalán, hogy vitték be? Csak nekem van hozzá kulcsom.
- Azt mondták kopogtak, de senki nem válaszolt, így megpróbáltak benyitni és nyitva volt.
- A francba! Ennyire nem lehettem hülye - motyogtam. - Valaki eltudja onnan hozni?
- Attól tartok nem, ezért jöttem, hogy szóljak nektek kellene odamennetek. - magamban elszámoltam lassan tízig, és próbáltam nyugodtan szólni.
- Rendben. - néztem rá a fiúkra akik elvoltak egymással, szerintem nem is hallották, hogy a házamhoz kell mennünk. Tekintetem Liam-re tévedt, aki úgy tűnik elég jól elvan. Valószínűleg nem is hiányoztam neki. Ennyit a BFF-ről. Hurrá! - Srácok! Át kell mennünk hozzám, mert odavitték a ruhákat. Kövessétek a kocsimat, mert nem fértek be mind hozzám. Ja, és valaki olyan vezessen akinek nem tereli el a figyelmét egy csinos csaj.
- Akkor tiéd a pálya, Louis - mondta Liam.
Követtek a házamig majd megmutattam hol a garázs, és leparkoltunk. Ezután bementünk a házba. A francba! Tényleg nyitva hagytam. A fiúk hatalmasat füttyentettek mire hátrafordultam.
- Mi van?
- Szép kéró - mondta Harry. - Már csak a benne lakó hölgy a szebb.
- Állj le, Harry! - mondtam hangulatomhoz képest nyugodtan. A ruhák a nappaliban voltak.
- A méreteteket nem tudtam így van olyan ruhadarab amiből több méret is van. Válasszatok nyugodtan, az emeleten a folyosó végén lévő két szobá kivűl bármelyik hálószobában felpróbálhatjátok. Azt szeretném látni, hogy milyen a stílusotok. Én addig telefonálok egyet ha nem zavar. Kösz! - ezzel mentek megnézni a ruhákat, majd felpróbálni. Én addig felhívtam a turnén megismert egyetlen normális embert aki ráadásul a legjobb barátnő lett. Kicsöngött. Remek akkor biztos nem dolgozik. két csengetés után meghallottam édes lágy hangját, amibe a fiúk oly szerelmesek.

- Szia, Brooke!
- Szia, Selly!
- Na hogy vagy?
- Itt van a házamban - nyögtem fájdalmasan. Selena az egyetlen ember akivel erről beszéltem, az egyetlen aki valóban ismer. Selenát onnan ismerem, hogy a turnén sokat találkoztunk, aztán szakított JB-vel. onnantól inkább hívtuk egymást vagy néha taliztunk.
- Na ne! És hogy bírod?
- Őszintén nehéz fenntartani az álcámat, de aztán úgy tűnik nem is emlékszik rám.
- Tudja a neved?
- Csak annyit hogy Brooklyn.
- Brooke, gyere már fel, kérdezni szeretnék valamit - hallom Zayn hangját.
- Selena kihangosítalak jó? Mennem kell fel, mert Zayn kérdezni akar valamit, de nem akarom letenni. Nélküled nem bírom ki.
- Oké! Így legalább rájuk tudok szólni ha bunkók lesznek. - ezzel ki is hangosítottam. Felmentem az emeletre miközben, Selly-vel folyamatosan beszélgetünk semmiségekről.
- Hol vagy, Zayn?
- Egy szobában ahol hangszerek vannak.
- Mit keresel ott?! - siettem a szobába. Az összes fiú ott volt. - Hogy kerültök ide?! Szerintem ez egyáltalán nem egy hálószoba.
- Azt kerestem, így botlottam be ide - el is felejtkeztem a zeneszobáról így hirtelen. Ez az egyetlen hely ahova Selly-n kívül senki sem jöhetett be.
- De mi ezzel a baj cicababa?
- Melyik idióta volt ez - kérdezte Selena a telefonon keresztül.
- Harry - válaszoltam tömören. Amint ezt kimondtam hallottam, hogy nyílik majd csukódik a bejárati ajtó. pár másodperc múlva Selena jelenik meg az ajtóban. A fiúk csodálkozva nézik barátnőmet.
- Selena? - kérdi Liam.
- Nem seggfej, csak egy hologram, aki mindjárt felpofoz - mondta barátnőm miközben megölelt.
- Ismeritek egymást?
- Nem, basszus, csak idegenekhez járkál, ölelgeti őket, és beszél velük telefonon. - mondom oda se figyelte, majd eszembe jut hol is vagyunk. Végignéztem a ruháikon és láttam hogy még nem próbáltá fel őket. - Menjetek, próbáljátok fel őket, és majd meglátjuk melyik tetszik és kinek.
A barátnőmmel leültünk lent a kanapén és beszélgettünk, amikor komolyabb témába vágott.
- Hogy vagy?
- Jól, köszi.
- Nem úgy értem. Liam-re gondolok.
- Őszintén? Nem emlékszik rám, pedig legjobb barátok voltunk. Eldobott a külsőm miatt - nevettem fel keserűen. - Nem volt ott a szüleim halálakor pedig rohadt nagy szükségem lett volna rá. Egyedül hagyott. Négy évig nem találkoztunk, mindkettőnk karrierje egyre feljebb ment. A sok év barátság után nem ismert fel. Előbb-utóbb összeomoltam volna, ha tavaly nem találkozunk, és nem segítesz. Utálom őket mégis minden egyes rohadt dalukat megtanulom és eljátszom.
- Figyelj rám! - fogta meg a vállaimat és maga felé fordított a kanapén. - A neved Brooklyn Wolf. Erős nő vagy. Sikeres stylist. Liam összetörte a szíved. Az enyémet Justin. De segítünk egymásnak kimászni a gödörből. - bólintottam és épp megakartam kérni hogy halkabban az ilyen dolgokról, mert fent vannak a fiúk, és nem szeretném ha meghallanák a nevemet, de ekkor csörömpölést halottunk a lépcső felől, mindketten felkaptuk a fejünket. Ott állt a lépcső tetején Liam és meredten bámult engem.
- Brooke...?

Prológus: Egy ismerősen ismeretlen

- Hé Brooke! Beszélnünk kell! - hallom legjobb barátom hangját a szobámban lévő ablakkal, szemben lévő ablakból. Hát igen, ilyen nagy szerencsém van. A legjobb haverom a szomszédban lakik, a szobáink pont szemben vannak egymással, az ablakaink között alig másfél méter. És a haverom. igen, a neve Liam Payne. Remek hangja van, jelentkezett is az x-faktorba egy bandával, a One Direction-nal. hangja szomorú volt így arra gondoltam, hogy nem jutottak tovább. Odamentem az ablakhoz és ránéztem a haveromra. a helyzet még rosszabbnak tűnt mint hittem volna.
- Sajnálom Liam! Azért jól vagy? - kérdeztem, de a válasz rosszabb volt mint gondoltam.
- Jól vagyok, Brooke. Így is sok lehetőségünk lesz. Nem ezért akartam veled beszélni, hanem hogy, megmondjam szakítsuk meg a kapcsolatainkat. - hát nem erre számítottam. Az arca alapján azt is mondhatta volna, hogy ,,esik az eső". Az enyém érzelemmentes maradt ahogy próbáltam nem elsírni magam előtte.
- Miért? - csak egy szó. Ennyit birtam kinyögni.
- Mert nem sokára megyünk turnézni és nem maradna sok időm a barátságunkra.- ezekkel a szavakkal próbált megnyugtatni. Zajokat hallottam a szobájából. Tehát a fiúk is ott vannak. Ők mind külön indultak el a versenyben, de így nem jutottak volna be. Nicole Scherzinger miatt váltak csapattá. Azóta összebarátkoztak és mind Liam haverjai lettek. Tudtam, hogy Liam nem azért akarja megszakítani velem a kapcsolatot, mert nem jutna rá ideje.
- Viszlát Liam! - úgy tettem mintha kimennék a szobából, pedig csak az ablak mellett voltam úgy, hogy véletlenül se láthasson meg. Hirtelen meghallok egy hangot, talán Louis.
- Ne bánkódj már, haver!
- Örülnöd kellene, hogy megszabadultál attól a rondaságtól.- ez azt hiszem vagy Harry vagy Zayn lehetett. Hallottam, hogy valaki felnevet. Liam. Az ő nevetését bárhol felismerem. Tehát szerinte olyan vicces, hogy ronda vagyok. Lehet, hogy nem vagyok szép a pattanásokkal, a fogszabályzómmal és nem adok annyira a külsőmre, de Liam mindig azt mondta neki úgyis csak a belső számít. Ezzel utáltam meg a One Direction-t. Elhatároztam hogy megváltoztatom a külsőm.

Félévvel később:

A kórházban vagyok. Anyáék autóbalesetet szenvedtek, apa azonnal meghalt. Annyira hiányzik, ráadásul, mint egy rossz könyvben vagy filmben, haraggal váltunk el. Ilyen az életem. Pedig apához álltam a legközelebb. Ő vigasztalt Liam után, ő volt az aki férfi létére segített nekem ,,átváltozni". Ő volt a támaszom. És már nincs itt én meg zuhanok a mélybe. Anya a műtőben van, az orvosok próbálják életben tartani. Két órával később hallom, hogy a nevemen szólitanak.
- Ms. Wolf? - ez annak az orvosnak a hangja aki anyát műtötte. De a műtétnek még nem lehetne vége. Anya nem halhatott meg. Ekkor jutott eszembe, hogy válaszolnom kellene.
- Igen?
- Az anyját elvesztettük. Őszinte részvétünk  - leblokkoltam. Sírni akartam de nem bírtam. Meg akartam gyászolni őket, de nem tudtam sírni, úgy igazán zokogni. De könny hiányban sem volt részem. Ezerszámra folytak végig arcomon.
- Van valaki akit értesíthetünk magán kívül? - az orvos hangja zökkentett vissza a jelenbe. Nem volt már senkim. Anya és apa egykék voltak, ahogyan én is. A nagyszüleim meghaltak. Némán ráztam a fejem. Egyedül maradtam.

3 és fél évvel később:

Felejteni. Ezt akartam. Elfelejteni a szüleim autóbalesetét. Elfelejteni Liam-et és a bandát. Egyik sem ment. A szüleimet nem tudtam elfelejteni túl sok az emlék. Liam és a banda mindenhol ott van. Még négy év elteltével is hallom, ahogyan azon nevet, hogy milyen csúnya vagyok. De megváltoztam. Kívül-belül. Kívül máshogy nézek már ki, mint 17 évesen. Belül sokkal keményebb vagyok, és egy láthatatlan , mégis annál erősebb falat húztam az érzelmeim köré. Senki nem látja ha szomorú vagyok, majdnem mindig egy érzelemmentes álca van rajtam. 21 évesen egy híres stylist cégnek dolgozom, rengeteg hírességgel volt már dolgom. Egy nagy házban lakom, 7 szobás. Azért ilyen nagy, hogy eltemessem magamban a szüleim emlékét. A régi házunk épphogy 3 szobás volt, tele régies bútorokkal, a mostani az ellenkezője. A 7 szobából egyben vannak a szüleim cuccai. Ugyanúgy van berendezve, mint az övéké volt. a ház maga egy nagyon tágas nappaliba benyíló bejárati ajtó, amerikai konyhával, hatalmas fürdőszoba lent is fent is, 7 hálószoba az emeleten, egy konditerem és a kertben van egy hatalmas medence. Tudom most azt hiszitek, hogy egy 21 éves lánynak honnan van ennyi pénze ezekre. A szüleimtől. A régi házunkat eladtam a bútorokkal együtt. Az otthonomat szép lassan rendeztem be. Hétfőn reggel épp aludtam amikor megszólalt a telefonom. Mondanom sem kell mennyire dühös voltam, de egyrészem mégis hálás volt a főnökömnek, mert a szüleimről álmodtam.
- Halló? - szóltam bele álmosan a telefonba.
- Brooke, gyere be!
- De szabadnapom van!
- Brooke!
- Tudod milyen pocsék volt JB mellett dolgozni?
- Most!
- De...
- Azonnal!
- 10 perc és ott vagyok - tettem le a telefont. A főnököm. Hát igen, Charlie Ray. Néha jó fej, néha kész Lucifer. Pár évvel idősebb csak nálam, így tegeződünk. 10 perc múlva már ott voltam az iroda előtt. Épp léptem be a szobába, amikor meghallottam egy ismerős nevetést. Liam. Ugye Charlie most csak viccel velem?! Mikor túltettem magam az első sokkon, beléptem és rezzenéstelen arccal mentem be ahol az 5 fiú és a menedzserük ült.
- Sziasztok! - köszöntem látszólag kedvesen, majd leültem a főnököm asztalához lévő legközelebbi fotelba.
 - Na megjött az én legjobb stylistom - mondta Charlie.
- Mindenkiről ezt mondod - néztem rá.
- Ez igaz.
- Engem Paul Higgins-nek hívnak, én vagyok a fiúk turnémenedzsere. - mondta a mosolygós férfi.
- Brooklyn - fogtam vele kezet. Jó fejnek tűnik, első látásra megkedveltem.
- Zayn Malik - intett az említett srác majd sorban utána a többiek is bemutatkoztak.
- Niall Horan
- Louis Tomlinson.
- Harry Styles.
- Liam Payne.
- Sziasztok! - a régi énem mát összetört volna de ez az új erősebb.
- Brooke, az lenne a dolgod, hogy a következő turnéra velük mész...- kezdte Charlie de közbeszóltam.
- Charlie, nem mehetek.
- Na és mért nem? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Tegnap jöttem haza egy turnéról, ahol egy évig - hangsúlyoztam ki az 1 évet - voltam összezárva azzal a Bieber gyerekkel.
- Annyira nem lehetett rossz.
- Nem? ,,Brooke! Ez nem tetszik hozz másikat" ,,Nem inkább mégis az első volt a jó" ,,Szomjas vagyok. Brooke hozz vizet"- utánoztam JB hangját - mintha csak a titkárnője volnék! Rohadtul éreztem magam, mégsem jöttem vissza, mint az előző két stylist.
- Hadd forditsam le a helyzeted. Vagy elmész velük vagy ki vagy rúgva. Te döntesz! - nézett rám jelentőségteljesen amiből rögtön tudtam mi lenne a folytatása, ha csak ketten lennénk. Nagyjából ez:,,Vagy elvállalod, vagy tönkreteszlek". Megeresztettem egy jó nagy káromkodást.
- Rendben - szűrtem ki összeszorított fogaim közül. Majd Paul-ra néztem, hogy elmondja mikor-meddig-milyen ruhákat kellene összeállítanom.
- Ne aggódj! Velünk csak fél évig lenne dolgod, de ha majd szeretnél és a munkád is megfelelő, maradhatsz is. Szóval a fiúk utcai és fellépő ruháikat kellene összeállítanod a turnén. - tudtam, hogy kedvelem ezt a pasit, de most még jobbnak látom. Ha akarok már fél év után eljöhetek, de ha szeretnék maradni maradhatok is állandó stylistként is.